Szatmár Online - Hírek és Információk
FőoldalHelyiBelföldKülföld
Română
 

Partnerek

 

A hosszú házasság titka: a veszekedés

26.01.08 22:00

Hosszú és egészségben leélt házasságra számíthatnak a veszekedő párok – erre a következtetésre jutottak michigani kutatók, akik ezzel a kutatással megerősítették azt a régen gyanított tényt, hogy akik hajlamosak magukba fojtani az indulataikat, rövidebb életre számíthatnak.

Ne tartsuk magunkban a vélt vagy valós sérelmeket, de túlzásokba se essünk<//font>

 

Az amerikai kutatócsoport 192 házaspár életét vizsgálta 17 éven át. A párokat négy kategóriába sorolták:

– a férj és feleség egyaránt kiadja magából a dühét,

– a feleség veszekedős, a férj visszafogott,

– a férj veszekedős, a feleség hallgat,

– mindketten magukat rágják inkább.

Az eredmények azt mutatták, hogy ez utóbbi, „elfojtós” csoportba tartozók kétszer nagyobb eséllyel számíthatnak korai halálra, mint a többiek.

– Amikor két ember együttélésre szövetkezik, az előttük álló egyik legnagyobb feladat, hogy megtalálják a konfliktusaikat kiváltó okot – magyarázza Ernest Harburg, a kutatás vezetője –, de ennek technikáját senki sem tanulja meg korábban, még kevésbé nyújtanak példát a felek szülei. A fő probléma tehát a konfliktusok feloldása.

Ha azonban a feloldás elmarad, akkor férj és feleség mélyen magába temeti haragját, amely egyre nő, hatalmas heggyé növekszik, aztán ez a felgyülemlett düh egy újabb konfliktus esetén ismét akadályozza a megoldást, és így csak az ördögi kör tágul mindkét félben.

A vizsgált 192 párból 26-an tartoztak a visszafojtók közé, közülük 13-an nem érték meg a kutatás végét. Az esetek 27 százalékában hunyt el a 17 év során a pár egyik tagja, 23 százalékban pedig mindketten.

A többi, 166 házaspárból álló három csoportba soroltak közül összesen 41-en vesztették életüket, ez a szám hat százalékban mindkettő, 19 százalékban az egyik fél halálát fedi. Jobb tehát néha egy-egy kiadós, „olaszos” családi jelenet...(szabadsag)

Hozzászólások (0)

Legyen Ön az első hozzászóló!

Új hozzászólás

Új hozzászólás

 
 
Programajánló

A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Tárulata bemutatja:

11.-én, pénteken 19 órakor – Légvár – Ady Endre bemutató bérlet...  [részletek]

A Nap Filmje

Reggeli a Plútón

21:50, Péntek (május 23.), m2

A film az 1970-es évektől követi nyomon Patrick Braden egy megnyerő,...  [részletek]

hosted by claus