Szatmár Online - Hírek és Információk
FőoldalHelyiBelföldKülföld
Română
 

Partnerek

 

A romák ismét bekavartak a lomtalanítási akcióba

22.04.08 09:13

Akárcsak tavaly, idén is sem ment meg cirkuszok nélkül a környezetvédelmi minisztérium által meghirdetett elektronikai hulladék-gyűjtő akció. Szombaton a Szatmárnémetiben kijelölt nyolc helyen biztosították ugyan a kidobott készülékek elszállítását, a fuvarok közti szünetben azonban a romák akcióba lendültek.

Elhordták a kidobott holmit, majd kiszerelték belőlük azokat az alkatrészeket, amelyeket használhatónak véltek, a maradékot pedig ott hagyták, ahol éppen érték. Erre a dologra egyébként számítani lehetett, a kérdés csak az, hogy miért nem rendelték a polgárőröket a gyűjtőhelyekre, hogy megelőzzék a cigányok partizánakcióját?

Azonban a bonyodalmak ellenére is összegyűlt közel hétezer kilogramm hulladék Szatmárnémetiben, ezerötszáz kilogramm pedig Nagykárolyban. Mivel a nagyobb készülékek, például hűtőszekrények, televíziók szállítása eléggé macerás, felmerült két lehetőség: ezentúl a begyűjtő cég vagy vállalja ezek elszállítását a bejelentők lakásáról, vagy nyisson a város több pontján átvevőhelyeket.

Az Alpin Kft vezetője szerint azonban túl sok a bejelentés ahhoz, hogy mindenkihez akkor tudjanak menni, amikor igényli, az újabb átvevőpontok kialakítása pedig jelentős többletköltséggel jár.

Hozzászólások (0)

Legyen Ön az első hozzászóló!

Új hozzászólás

Új hozzászólás

 
 
Programajánló

A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Tárulata bemutatja:

11.-én, pénteken 19 órakor – Légvár – Ady Endre bemutató bérlet...  [részletek]

A Nap Filmje

Reggeli a Plútón

21:50, Péntek (május 23.), m2

A film az 1970-es évektől követi nyomon Patrick Braden egy megnyerő,...  [részletek]

hosted by claus