Szatmár Online - Hírek és Információk
FőoldalHelyiBelföldKülföld
Română
 

Partnerek

 

Áprilisban leszáll a Ryanair

21.12.07 22:14

Állítólag egyéves tárgyalássorozat után sikerült meggyőzni Európa első számú fapados légitársaságát, a Ryanairt, hogy Aradon keresztül lépjen be Romániába. Idén körülbelül ötvenmillió utast, főként Boeing 737-800-asokkal reptető brit vállalat romániai terveibe tegnap Wilhelm Hamilton, a cég Észak-Európáért felelős igazgatója engedett némi betekintést.

Eszerint a Ryanair 2008. április 1-jétől indítja első aradi járatait Milanó-Bergamóba, a rajtár pedig 12,99 euró lesz egy útra. A gépek kedden, csütörtökön és szombaton 19.45-kor érkeznek, 20.10-kor indulnak vissza.

A Ryanair egyébként 23 bázist működtet Európa városaiban, ahol a gépek parkíroznak, elvégzik a szervizmunkát, a személyzet pedig alhat.

A Nyugati Jelen kérdésére, hogy Arad bázis lesz vagy csak egy célpont, Hamilton azt válaszolta, egyelőre ez utóbbi.

Az aradi reptér a megyei tanács anyagi hozzájárulásából az elmúlt egy-két évben rengeteg új gépet, felszerelést vásárolt, ezek nélkül egyetlen légitársaság sem szállna le itt. Dan Bălăcel igazgató annyit elárult még, hogy 2008-ban más légitársaságok is indítanak európai járatokat Aradról.
(nyugati jelen)

Hozzászólások (0)

Legyen Ön az első hozzászóló!

Új hozzászólás

Új hozzászólás

 
 
Programajánló

A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Tárulata bemutatja:

11.-én, pénteken 19 órakor – Légvár – Ady Endre bemutató bérlet...  [részletek]

A Nap Filmje

Reggeli a Plútón

21:50, Péntek (május 23.), m2

A film az 1970-es évektől követi nyomon Patrick Braden egy megnyerő,...  [részletek]

hosted by claus