Szatmár Online - Hírek és Információk
FőoldalHelyiBelföldKülföld
Română
 

Partnerek

 

Brutális Trabant motor

28.03.08 08:02

A négy- és hathengeres motoroké a jövő. Már az amerikai autógyárak, a GM és a Chrysler is azon dolgoznak, hogy V8-asaik helyett ilyenekkel lássák el autóikat. A brit Ricardo cég most bemutatott prototípusa a nagyobb motorok teljesítményét hozza, de alacsonyabb fogyasztással. A 2/4SIGHT névre keresztelt blokk igazi érdekessége, hogy képes kétütemű - mint a Trabanté -, illetve hagyományos négyütemű motorként is működni.

Jelenleg egy a 2,1 literes V6-os egyik hengersorával kísérleteznek, amellyel igazán meggyőző eredményt értek el. Már alapjárat felett 150, míg 2500-as fordulatszámnál 230 newtonméteres nyomatékot értek el. Mindez azt jelenti, hogy a teljes motor működtetésével ennek a duplája jelentkezik, ami versenyképes egy 3-4 literes V6-V8-as szívómotorral. A sikert persze nem adják olcsón, így itt is számos spéci megoldás kellett hozzá, változó idejű üzemanyag-befecskendezés, váltózó szelepvezérlés, illetve váltózó feltöltés is.

A tesztek során egy 1800 kilós autó hatásaival terhelték a motort, amely így 27 százalékkal kevesebb üzemanyagot fogyasztott, mint az ellenfeléül állított 3,5-es V6-os, s míg utóbbi 260, az új motor 190 gramm/kilométer szén-dioxidot pufogott ki. Egyelőre befektetőt keres a Ricardo a szériagyártáshoz. Bár az ötlet jónak tűnik, a számos drága technológia miatt csak akkor éri meg megvalósítani, ha valóban nagy számban tudják gyártani. (vezess.hu)

Hozzászólások (0)

Legyen Ön az első hozzászóló!

Új hozzászólás

Új hozzászólás

 
 
Programajánló

A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Tárulata bemutatja:

11.-én, pénteken 19 órakor – Légvár – Ady Endre bemutató bérlet...  [részletek]

A Nap Filmje

Reggeli a Plútón

21:50, Péntek (május 23.), m2

A film az 1970-es évektől követi nyomon Patrick Braden egy megnyerő,...  [részletek]

hosted by claus