Szatmár Online - Hírek és Információk
FőoldalHelyiBelföldKülföld
Română
 

Partnerek

 

Egyezség a minimálbérről

14.12.07 22:45

 

„Ez utóbbi pontos időpontját a gazdasági mutatók szabják meg" – nyilatkozta a tárcavezető, hozzátéve: a jelenlegi állás szerint a második béremelés előreláthatólag már júliusban tető alá hozható. Az emelés három tényező: a nemzeti össztermék, az infláció és a termelés alakulásától függ. Amennyiben nem sikerül az előreirányzott éves állami költségvetés keretei között maradni – magyarázta Păcuraru –, a minimálbér összege megmarad a januárban megszabott 500 lejes összegnél.

Az emelésre a szakszervezetek és a minisztérium között zajló mintegy másfél hónapos tárgyalás után kerülhetett sor, amelynek eredményeként a felek egyezményt írtak alá hétfőn este. Az érdekvédelmi szervezetek vezetői eleinte azt kérték, hogy 700 lej legyen a minimálbér összege, viszont több tárgyalási forduló után a felek 540 lejben állapodtak meg, miközben a munkáltatói szövetségek egy része nem hajlandó 480 lejnél magasabb összeget elfogadni. A dokumentumban leszögezték többek között azt is, hogy januártól országos szinten egységes lesz a minimálbér összege, és megszűnik a kettősség, amely abból adódott, hogy a kormány is megszabott és garantált egy országosan érvényes összeget, illetve a szakszervezetek és a munkáltatói szövetségek is kiegyeztek egy másik összegben. Az egyezménybe foglaltak gyakorlatba ültetését kormányhatározat révén oldják meg, amelyet a munkaügyi tárca a kabinet következő ülésén már elő is terjeszt.

A Tăriceanu-kabinet ezen döntése egyelőre nem nyugtatta meg a kedélyeket. A szakszervezeti képviselők szerint ugyanis az alkalmazottak érdekvédelmi szervezetei továbbra is fenntartják a tiltakozások szervezésével kapcsolatos fenyegetéseiket, mivel az országos minimálbér csak egyike a követeléseiknek. Marius Petcu, a CNSLR Frăţia szakszervezeti tömb elnöke bejelentette: a szervezetek képviselői december 12-ére sztrájkot hirdettek az ország összes prefektúrája előtt, hogy ezzel meggyőzzék a parlamentet, hogy az év végéig tűzzék napirendre és vitassák meg a jövő évi állami költségvetés-tervezetet. Petcu azt állította a tömb legutóbbi gyűlésén, ahol mintegy 200 szakszervezeti képviselő vett részt, hogy a büdzsétervezet legkésőbb december 21-éig a plénum elé kerülhet. A tervezet összeállításakor egyébként a minimálbér összegét 450 lejben állapították meg.

Amennyiben a két ház honatyái a szakszervezetek követeléseinek figyelembe vétele nélkül hagynák jóvá a 2008-as költségvetést, a szakszervezetek januárban figyelmeztető sztrájkba léphetnek.

 

A minimálbér alakulása Romániában

2008 500 RON (mintegy 140 euró)

2007 390 RON (mintegy 114 euró)

2006 330 RON (mintegy 90 euró)

2005 310 RON (mintegy 85 euró)

2004 2 800 000 ROL (mintegy 70 euró)

2003 2 500 000 ROL (mintegy 65 euró)

2002 1 750 000 ROL (mintegy 55 euró)

2001 1 400 000 ROL (mintegy 55 euró)

Hozzászólások (0)

Legyen Ön az első hozzászóló!

Új hozzászólás

Új hozzászólás

 
 
Programajánló

A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Tárulata bemutatja:

11.-én, pénteken 19 órakor – Légvár – Ady Endre bemutató bérlet...  [részletek]

A Nap Filmje

Reggeli a Plútón

21:50, Péntek (május 23.), m2

A film az 1970-es évektől követi nyomon Patrick Braden egy megnyerő,...  [részletek]

hosted by claus