Szatmár Online - Hírek és Információk
FőoldalHelyiBelföldKülföld
Română
 

Partnerek

 

Három holttestet találtak Makón

06.03.08 20:39

Két férfi és egy nő holttestét találták meg csütörtök kora délután egy makói családi házban - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t. Vélhetően tragikus eset történt, a rendőrség több emberen elkövetett emberölés bűntettének gyanúja miatt folytat nyomozást igazságügyi fegyver és orvos szakértők bevonásával - mondta a helyszínen a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A szóvivő nem cáfolta az MTI értesüléseit, mely szerint az áldozatok között van egy harmincas éveiben járó férfi, aki január elején vásárolta meg a régi építésű ház udvari lakását, valamint a férfi élettársa. A szóvivő szintén nem kívánta cáfolni azt az értesülést, mely szerint fegyver végzett az áldozatokkal.

 

A bűncselekményt bejelentő szomszéd, egy idősebb férfi elmondta, a lakást január 7-én megvásárló fiatal férfi és élettársa Berettyóújfaluból költözött Makóra. Az elmúlt hónapokban hangos szót, veszekedést nem hallott a lakásból. Délután fél kettő tájban hangoskodásra lett figyelmes, a lakást megvásárló férfi egy barátja azt kiabálta: "Nagy baj van, fejbe lőtte magát." Nem ment be a lakásba, hanem azonnal értesítette a rendőröket.

 

 

(MTI)

Hozzászólások (0)

Legyen Ön az első hozzászóló!

Új hozzászólás

Új hozzászólás

 
 
Programajánló

A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Tárulata bemutatja:

11.-én, pénteken 19 órakor – Légvár – Ady Endre bemutató bérlet...  [részletek]

A Nap Filmje

Reggeli a Plútón

21:50, Péntek (május 23.), m2

A film az 1970-es évektől követi nyomon Patrick Braden egy megnyerő,...  [részletek]

hosted by claus