Három éve nem volt olyan alacsony a lej euróhoz viszonyított értéke, mint amilyenre tegnap süllyedt a román nemzeti valuta. A reggeli órákban a Román Nemzeti Bank (BNR) közel 3,78 lejben jelölte meg egy euró értékét, délre a román fizetőeszköz valamelyest erősödött, és az árfolyam 3,76 lejre módosult. Ehhez hasonló árfolyamot legutóbb 2005 februárjában jegyeztek, akkor még régi lejben számolták az árfolyamot.
Azóta – kisebb ingadozásokkal ugyan – folyamatosan erősödött a román valuta egészen tavaly július 2-áig, amikor egy euró átlagosan 3,11 lejt ért a bankközi devizapiacon. A nyári hónapok óta azonban folyamatos volt, az utóbbi két hétben pedig látványossá vált a lej értékvesztése.
Mugur Isarescu, a BNR kormányzója a lej látványos gyengülésének okát elsősorban abban látta, hogy a tavalyi év utolsó két hónapjában mind a lakosság, mind a közintézmények felelőtlenül költekeztek. „A román gazdaság rossz szokása, hogy a költségvetési kiadásokat az év utolsó két hónapjára tolja. A költekezési versenyben ugyanakkor a magánszféra sem maradt el. A lej pedig nem lehetett annyira érzéketlen, hogy ellenálljon egy ilyen költekezési hullámnak” – nyilatkozta a jegybank elnöke.
Isarescu megjegyezte, befolyásolták az átváltási arány alakulását a nemzetközi pénzpiacokon tapasztalt ingadozások is, de a lej semmiképpen nem zuhant volna ekkorát, ha nem taszította volna a mélybe a román gazdaság gyengélkedése. Meggyőződése szerint a román nemzeti valuta hamar lefarag a veszteségből, és ismét megerősödik. A jegybank elnökének vélekedését Varujan Vosganian gazdasági és pénzügyminiszter is osztotta. Elmondta, az önkormányzatok a 2007-es év utolsó három hónapjában költötték el az éves költségvetésük felét. Decemberi kiadásaik 7,1 milliárd euróra rúgtak.
„A lej gyengülése az exportőröknek jó, az importőrök számára viszont rossz hír” – magyarázta a Krónikának Mihai Codoban pénzügyi elemző. Megjegyezte, a lakosság számára is kedvezőtlen a lej gyengülése, mert bizonyos termékek és szolgáltatások ára euróban van megszabva. Ezek a termékek és szolgáltatások – például lakbérek, telefondíjak – most többe kerülnek. Codoban ennek ellenére nem javallotta, hogy a lejes bankszámlákon őrzött lakossági megtakarításokat euróba váltsák át. Úgy vélte ugyanis, hogy a mostani árfolyamnak spekulatív elemei is vannak, ezért valószínű, hogy a lej visszanyer valamennyit az értékéből a közeljövőben. Megjegyezte, ha az infláció növekszik, akkor sem valószínű, hogy négy lej fölé menjen az euró ára. Ha el is érné ezt az értéket, valószínű, hogy a 2008-as év végéig visszatér a 3,5–3,6-os sávba.
A hitelek esetében a szakértő szerint az a legbiztonságosabb, ha mindenki abban a pénznemben vesz fel kölcsönt, amelyben a bérét kapja. „Az árfolyamváltozás elég összetett, bonyolult kérdés, és csak azoknak érdemes spekulatív megoldásokba bocsátkozniuk, akik értik az összefüggéseket” – magyarázta Codoban. A nemzetközi pénzügyi helyzetet illetően Codoban úgy vélte, a jelenség kihathat Romániára is, megtörténhet, hogy a kamatlábak csökkentését eredményezi, lényeges viszont, hogy nem kell közvetlen hatással számolni.
Lassan javul a nemzetközi pénzpiac
Az európai értékpapír- és devizapiacokon az elmúlt héten kivétel nélkül naponta olyan mértékű veszteségeket tapasztaltak, amelyekhez hasonlóak legutóbb közvetlenül a 2001. szeptember 11-i New-York-i Világkereskedelmi Központ ikertornyai ellen elkövetett támadások után következtek be. Az ázsiai és ausztráliai tőzsdéket még erősebben érintette a krízis. A New-York-i tőzsdén hétvégén és hétfőn is szünetelt a tevékenység, ezért a gazdasági elemzők nagy része aggodalommal várta a nyitást.
A Wall Street kiesését Észak-Amerikában is megérezte az értékpapírpiac, az esés akárcsak Európában a legjelentősebb volt az elmúlt hét évben. A bukaresti tőzsde is komoly veszteségekkel indult a tegnap, mintegy 8 százalék körüli veszteséget regisztrálva.
A legtöbb elemző szerint a krízis legfontosabb oka, hogy a befektetők tartanak attól, hogy a pénzintézetek az Egyesült Államokat érintő, a tavaly nyáron kitört jegyzálogválság miatt elszenvedett újabb tetemes veszteségekről számolnak hamarosan be. Annak ellenére, hogy George Bush amerikai elnök pénteken a gazdaság fellendítését szolgáló lépésekről számolt be, az érvelés nem volt meggyőző, és befektetési szakértők úgy értékelték, jelentős recesszió fenyegeti Amerikát, amely 1929-es gazdasági válsághoz hasonló állapothoz vezethet. Időközben tegnap kora délután az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (FED) közbelépett 75 bázisponttal 3,5 százalékra csökkentve az irányadó kamat színvonalát. A FED a recesszió veszélyétől tartva határozott a rendkívüli kamatcsökkentésről. A FED döntése után a londoni, a frankfurti és a párizsi tőzsdeindexek máris emelkedni kezdtek a hétfői záráshoz képest. kronika