Temesváron ülésezett csütörtökön este a Romániai Magyar Üzleti Egyesület igazgatótanácsa. A rangos eseményen részt vett Csenteri Levente RMÜE-elnök, a Combridge cég ügyvezető igazgatója, Diósi László, az OTP Bank Románia vezérigazgatója, Hárshegyi Frigyes, az OTP Bank ügyvezető igazgatója, Szabó István, a Richter Gedeon Románia ügyvezető igazgatója, valamint Szalay Zsolt, a MOL Románia ügyvezető igazgatója és Pánczél Zoltán, a Fornetti Románia vezérigazgatója, mindketten RMÜE-alelnökök. A Romániai Magyar Üzleti Egyesület 25 tagja között vannak a Romániában befektető legjelentősebb magyarországi cégek, mint a MOL, az OTP Bank, a Richter Gedeon, a Fornetti és a Magyar Telecom.
A zártkörű igazgatótanácsi ülésről Csenteri Levente RMÜE-elnök számolt be a sajtónak. Az egyesület hangsúlyosan szeretné támogatni azokat a magyarországi cégeket, akik ki akarják terjeszteni tevékenységüket Romániára, ismertetni velük az itteni üzleti lehetőségeket. Mintegy 10-15 komoly, tőkeerős magyar cég szeretne belépni az egyesületbe, a tagok számának növelése a 2008-as év egyik célkitűzése, de nem minden áron. “Nagyon szigorú feltételrendszernek kell megfelelnie a tagjelölteknek, csak komoly, tőkeerős, piaci perspektívával rendelkező cégeket akarunk felvenni az RMÜE soraiba” – mondta Csenteri Levente. Az egyesület további célkitűzései: a tagok közötti kommunikáció javítása, adatbázis létrehozása, tagok és potenciális tagok számára, befektetési, üzleti lehetőségekkel kapcsolatos információk kölcsönös átadása.
Diósi László, az OTP Bank Románia vezérigazgatója a sajtótájékoztatón elmondta: a magyar befektetők folyamatosan érdeklődnek a román piac iránt. “Jelenleg is tárgyalok több olyan nagy magyar cég képviselőjével, akiknek szándékuk a román piacon megjelenni. Ezt a szándékot érzékelve az OTP egy tanácsadó céget is létrehozott, amely segíti magyarországi cégek romániai piacra lépését.” Neveket nem tudtunk meg, mert mint mondotta, ez az információ üzleti titoknak számít, befolyásolná a tőzsdei árfolyamokat.
Több olyan kérdés is elhangzott, amely a magyar cégeknek a román piacra való belépése és működtetése során felmerülő nehézségekre vonatkozott. A magyar üzletemberek egyhangúan úgy vélik: a jelenlegi termelékenység mellett indokolatlanul magasak a bérek és az ingatlanárak Romániában. Ez megnöveli a termelési költségeket. Mindenki a képzett munkaerő hiányára panaszkodott. Csenteri Levente elnök szerint fordult a világ, az építőiparban ma már Magyarországról hoznak munkaerőt Romániába. “A bürokrácia nagy, de inkább az okoz gondot, hogy a törvényeket másként alkalmazzák Iasi-ban, másként Konstancán, megint másként Bukarestben, Aradon vagy Csíkszeredában” – mondta Szabó István, a Richter Gedeon Románia ügyvezetője. – “Egymás közt viccesen Románia Szövetségi Köztársaságnak szoktuk nevezni az országot”. A Nyugati Jelen kérdésére, hogy találkoztak-e korrupcióval romániai tevékenységük során, Pánczél Zoltán, a Fornetti Románia vezérigazgatója válaszolt. Szerinte a nagy cégek védettek azokkal a támadásokkal szemben, amelyek “apró kötelezettségek” teljesítését feltételezik, mert megvan rá a lehetőségük, hogy minden vonatkozásban megfeleljenek a törvényes kötelezettségeknek. A kisebb cégek ezzel szemben ki vannak téve a korrupt hatósági emberek zaklatásának.
Nyugati Jelen