Szatmár Online - Hírek és Információk
FőoldalHelyiBelföldKülföld
Română
 

Partnerek

 

Jubilált a Reménység központ

20.05.08 17:42

Megalapjtásának tizenötödik évfrodulóját ünnepelte ma a szatmárnémeti Caritas-szervezet Reménység központja. Szabó Laura, a segélyszervezet idősgondozói területének irányítója nyitóbeszédében kifejtette, hogy a klubként működő öregotthon fő célja az, hogy szolgáltatásikkal hozzájáruljanak az öregedési folyamat lassításához úgy testi, mint lelki értelemben.

A reménység központnak közel kétszáz tagja van, akik közül naponta körülbelül százan vesznek részt a különböző klubtevékenységeken. A nyugdíjasok idejük nagy részét különböző játékokkal töltik – elsősorban römiznek, kártyáznak és sakkoznak, illetve az általuk szervezett ünenpségekre készülnek.

Minden évben közösen karácsonyoznak, de együtt tartják a húsvétot és minden hónapban szerveznek születésnapi bulit is, amikor az adott hónap szülötteit köszöntik. Szabó Laura szerint az idősek többségének legfőbb problémáját a magány jelenti, ennek feldolgozásában segíti őket a reménység klub közössége, mindemellett pedig pszichológus is tart számukra egyéni és csoportos terápiákat is.

A központ tagjai számos esetben a családot is igyeksznek pótolni egymás életében, például szervezetten látogatják az otthon betegeskedő vagy kórházban fekvő társaikat. A szatmárnémeti Caritas öt idősek otthonát tart fenn szatmár és máramaros megyékben, ezáltal igyekszenek elejét venni annak a nemkívánt jelenségnek, hogy az öregek különböző állami gondozóintézetekbe kerüljenek.

Hozzászólások (1-5, összesen:18)

payday loan UK

(30.01.2012 10:19)

hkingspe payday loan UK rRlWS payday loan 7013 Payday loans >:]]

samuraizith

(13.08.2011 09:49)

homeown[..] insurance quotes >:-P home insurance =DD

jer1co

(13.08.2011 06:55)

buy tramadol us pharmacies %))) apcalis levitra viagra 667330

rlyngalvez

(12.08.2011 07:28)

car insurance jlqwhf cheap car insurance gspn

joddieboy

(12.08.2011 03:35)

carinsurance 074281 home owners insurance xvfzfi

Új hozzászólás

Új hozzászólás

 
 
Programajánló

A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Tárulata bemutatja:

11.-én, pénteken 19 órakor – Légvár – Ady Endre bemutató bérlet...  [részletek]

A Nap Filmje

Reggeli a Plútón

21:50, Péntek (május 23.), m2

A film az 1970-es évektől követi nyomon Patrick Braden egy megnyerő,...  [részletek]

hosted by claus