Hazai vizsgálatok szerint százezrek rejtett baja a depresszió. Minden száz emberből tizenkettő átesik életében súlyos depresszión, de a betegeknek csak negyede fordul orvoshoz. Egyes kutatók szerint négyszer annyi nő szenved ma depresszióban, mint férfi.
Lehangoltsággal, és letörtséggel jár, vagy hosszantartó szomorúság jellemzi, étkezési problémák és alvászavar kísérheti. Kiválthatja egy új közösség - ez esetben szituációs - vagy lehet öröklött - ez az endogén fajta - testi betegségekkel járhat - ez a depresszió. Ennek kapcsán kérdeztük a Család-Barát című magazinban Dr. Paál Emőke pszichiátert, és Köves Zsuzsanna kineziológust.
A depressziónak jellegzetes tünettana van. A betegség megközelítésében az a legfontosabb, hogy a testi és lelki tüntetek hátterében van egy nagyon komoly fókusztéma - fogalmazott Dr. Paál Emőke. Van a depressziónak néhány nagyon jól körülírható központi témája, ilyen a veszteséggel kapcsolatos viszony, a másik lényeges téma a felelősségvállalás kérdése is.
A szülés után depresszió kapcsán a pszichiáter elmondta, ennek hátterében a komoly hormonális változás mellett nagyon éles leválási folyamat is van, mely a belső anya-magzati szimbiotikus viszonyból egy nagyon éles határszakadást jelent. Emellett a világunkbam mutatkozó zavaros értékválság is szerepet játszik a betegség kialakulásában. Az archaikus anyaképek - melyek sok ezer éven át - segítették a nőket saját szerepük, és gyermekük elfogadásában megkérdőjeleződtek – emelte ki Dr. Paál Emőke a főbb okokat.
Köves Zsuzsanna kineziológus hangsúlyozta, a kineziológia a problémák lelki okait oldja, így a depresszió gyógyításában is segítséget adhat. A gyerekrajzokban megjelenő depresszió kapcsán kifejtette nagyon nehéz a depresszió, illetve a traumatikus élmény megkülönböztetése. Figyelni kell arra, hogy a gyerek ilyenkor nagyon kicsinyít, vagy a teret abszolút módon nem használja ki. De a képzelet hiánya is nagyon fontos segítséget ad a traumatikus vagy depressziós élmények felismerésében – mondta Köves Zsuzsanna.(erdely)