Szatmár Online - Hírek és Információk
FőoldalHelyiBelföldKülföld
Română
 

Partnerek

 

Nem áll le a sztrádaépítés

05.03.08 21:20

A felröppent híresztelések ellenére nem áll le a munkálatokkal az észak-erdélyi autópályát építő amerikai Bechtel vállalat. Bogdan Sgarcitu, a cég szóvivője elmondta, a megszokott tempóban, éjjel-nappal dolgoznak továbbra is, és remélik, hogy még ebben a hónapban maradéktalanul megkapják az idénre tervezett pénzösszeget.

A kormány az idei költségvetésből 500 millió eurót irányzott elő az észak-erdélyi sztrádára, ennek azonban mindössze 30 százalékát folyósították az év első két hónapjában. „Ígéretet kaptunk a szállításügyi tárcától, hogy a maradék pénzösszeg átutalása csupán hetek kérdése” – fejtette ki a szóvivő.

Kijelentését tegnap Tánczos Barna szállítási államtitkár is megerősítette. Hangsúlyozta, várhatóan már a mai kormányülésen döntenek az észak-erdélyi autópályát építő Bechtelnek szánt pénz kifizetéséről. Hozzátette: a kormány által idén átutalt 140 millió euróból a Bechtel zavartalanul dolgozhatna még néhány hónapig. Tánczos közölte: a fennmaradt pénzösszeget a privatizációkból befolyt forrásokat kezelő fejlesztési alapból fedeznék március végéig.

A kormány tavaly 185 millió eurót költött az észak-erdélyi autópályára, az idén viszont már körülbelül 500 millió eurót irányoztak elő a költségvetésben, hogy 2009-ig befejezhessék a Kolozs megyei 52 kilométer hosszú, valamint a Bihar megyei 64 kilométeres útszakaszt. A Bors és Brassó közötti 415 kilométeres autópályát 2013-ban tervezik befejezni. Költségeit eredetileg 2,2 milliárd euróra becsülték, de a kormány már korábban elismerte, hogy ennél akár kétszer is többe kerülhet.

A DNA vizsgálja a Bechtelt?

A Cotidianul napilap információi szerint az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) az elmúlt év végétől vizsgálja az észak-erdélyi autópálya-építés projektjét. A lap úgy értesült, a DNA a költségek alaptalan felduzzasztásának gyanúja miatt indított decemberben vizsgálatot. Az építkezést végző Bechtel amerikai cég szóvivője, Bogdan Sgârcitu azonban úgy nyilatkozott, nem tud a vizsgálat beindításáról.

„Alaptalan a korrupcióellenes ügyészség vizsgálata, amennyiben egyáltalán létezik ilyen” – mondta a szóvivő. Tánczos Barna államtitkár a Krónikának elmondta, a szállítási minisztérium sem értesült arról, hogy a DNA vizsgálatot indított volna a Bechtel ellen. (erdély)

Hozzászólások (0)

Legyen Ön az első hozzászóló!

Új hozzászólás

Új hozzászólás

 
 
Programajánló

A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Tárulata bemutatja:

11.-én, pénteken 19 órakor – Légvár – Ady Endre bemutató bérlet...  [részletek]

A Nap Filmje

Reggeli a Plútón

21:50, Péntek (május 23.), m2

A film az 1970-es évektől követi nyomon Patrick Braden egy megnyerő,...  [részletek]

hosted by claus