Kiállítással egybekötött verseny keretében választották ki ma délután a Hans Lindner Alapítvány által meghirdetett ötletbörze idei győzteseit, melyre üzleti tervekkel jelentkezhettek a Szatmár megyei középiskolásokból álló csapatok. Az Opel West székhelyén megtartott döntőben 15 csapat vett részt, akiket az elődöntők során 102 benevező közül válogattak ki.
Az első díjat a kölcseysekből álló, Regenarations névre keresztelt üzleti tervet kidolgozók nyerték, akik műanyag hulladék feldolgozó és újrahasznosító vállalkozást terveztek. A zsűri szerint azért lett övék a fődíj, mert mindamellett, hogy egy nagyon aktuális problémára keresték a megoldást, a vállalkozásuk megszervezésére vonatkozó elképzelések minden téren kitűnőnek bizonyultak a közvélemény kutatástól kezdve a marketingtevékenységig.
A második helyen a Hometech nevű üzleti terv megálmodói végeztek, akik egy olyan műszaki berendezést dobnának a hazai piacra, melynek segítségével egyetlen távirányítóról lehetne működtetni egy lakás összes készülékét, akár olyankor is, amikor épp nem tartózkodunk otthon. Ennek segítségével például bármikor be- és kikapcsolhatnánk a fűtést, vagy ajtót nyithatunk a vendégeinknek még mielőtt hazaérnénk.
A harmadik helyen a Vogue névre hallgató cég tervezői végeztek, akik a napenergia hasznosítására alkalmas készülékeket forgalmazó vállaltot terveztek. Ötleteknek egyébként a többi csapat sem volt híján, volt a felhozatalban iskolai büfé, cukrászda, kutyahotel, kertépítő cég, és geotermikus energia felhasználására szakosodott vállalat is. A közönség különdíját az Airbrush & Tuning nevű, autó festő és tunningoló vállalkozás kapta.
Koczinger Tibor, a Hans Lindner Alapítvány elnöke elmondta, hogy idéntől nemcsak a játék szervezését vállalják magukra, de a vállalkozási tervek gyakorlatba ültetésében is segítenek azoknak, akik meg is akarják valósítani álmaikat. A harmadik csapat egyébként kárpátaljai, a második magyarországi, az első pedig németországi illetve romániai cég-látogatást nyert, melynek keretében az adott ország sikeres vállalkozóinak eredményeibe nyerhetnek betekintést.