A franciák felélesztették a 90-es években divatos négykerék-kormányzást, és egy igazi sportlimuzint faragtak az alaphelyzetben nem túl izgalmas Lagunából. Állítólag csak a Porsche Boxster érhet fel hozzá.
Az új Renault Laguna bemutatója már hónapokkal ezelőtt megvolt, sőt már hazai környezetben is kipróbálhattunk egy-egy hosszabb teszt keretében. Engem személy szerint nem nyűgözött le a nálam járt példány, de ennek a tetőablak miatti szűkös fejtér volt az oka, amitől egyszerűen nem tudtam elvonatkoztatni.
A most kipróbált Renault Laguna GT viszont jóval több, mint két átdolgozott motor és némi külcsín, így a rossz tapasztalat ellenére is felcsigázott. A Renault olyan technikai vívmányt vonultat fel a GT-ben, amit a 80-as évek végén a Honda Prelude-ben mutattak be, de az átlagember csak a csuklós Ikaruson láthat naponta. Ez pedig a kormányzott hátsó kerék.
A Renaultnak volt ideje jócskán továbbfejleszteni a rendszert, és feltehetőleg házon belülről a Nissan tapasztalatát is felhasználták a fejlesztéseknél. Érdekes, hogy az egykor oly divatos megoldást mostanság egyik-másik európai gyártó sem erőlteti, csak a japánok élnek vele elvétve. Pedig a mostani teszt alapján a négykerék-kormányzás nagyon is működik, ráadásul élvezetes, és az árlista szerint még csak nem is vészesen drága.