A roncsautóprogram mintájára mostantól elavult traktoraiktól szabadulhatnak meg a gazdák. Amint azt a megyei mezőgazdasági igazgatóság illetékesétől megtudtuk, a januárban megjelent 10-es számú törvény alapján igyekeznek a meglehetősen környezetszennyező, nagyfogyasztású, idejétmúlt gépparkot lecserélni, ami egyben a mezőgazdasági munka hatékonyságának növelését is célozza.
A környezetvédelmi minisztérium égisze alatt zajló akció február közepén veszi kezdetét, az érdekeltek a Bihar Megyei Környezetvédelmi Ügynökség váradi Őrnagy (Ion Bogdan) utcai székhelyén érdeklődhetnek az ügyintézés részletes módozatai felől. E célra országosan évi 21 millió lejt különítenek el, amiből új traktorok vásárlása esetén 17 ezer lejt kaphatnak támogatásként a gazdák.
Ennek feltétele, hogy a mezőgazdasági erőgép legalább 12 éves vagy annál idősebb legyen, bizonyítani kell a tulajdonosi státust, vagy azt, hogy öröklés révén került a kérelmező birtokába a masina, amelyik felszereltségét tekintve nem lehet hiányos. A dossziéban szerepelnie kell annak a bizonylatnak, miszerint egy hivatalos forgalmazónál jelezve volt a traktorvásárlási igény, nyugtával bizonyítani kell a gép újrahasznosításra történt átadását, valamint azt, hogy a nyilvántartásból töröltetve lett (radiere).
A törvény nem rendelkezik a megvásárolandó erőgép fajtájáról, tehát külföldön gyártott traktorok beszerzésére is felhasználható a támogatás. (erdely)