Budapesten tartotta ülését a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács (KMAT). Ezen, többek között bejelentették, hogy az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének segítségét kérik Székelyföld területi autonómiájának elérése érdekében.
A tanács ülésén az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetségen kívül valamennyi jelentős határon túli politikai szervezet képviseltette magát. Tőkés László független európai parlamenti képviselő mindenekelőtt örömét fejezte ki amiatt, hogy egyre bővül a magyarság törekvéseiért küzdők köre, azaz a felvidéki után immár a délvidéki magyar szervezetek esetében is tapintható a nagyobb összefogás és jelenlét.
A KMAT egyik leglényegesebb közös céljaként említették a nemzeti önazonosság megőrzését, és a belső önrendelkezésen alapuló közösségi autonómiák rendszerének kiépítését. A püspök-képviselő egyúttal hangot adott azon aggodalmának is, hogy a magyarok által lakott országokban szinte mindenütt erősödik a magyarellenesség.
Az utóbbi napokban ez már nem csak verbális agresszió, hanem tettlegesség formájában is egyre inkább megnyilvánul. Ennek kapcsán Tőkés László ismételten felhívta a figyelmet a csángókat érő, többféle módon megnyilvánuló hátrányos megkülönböztetésre. A KMAT korábbi elnökének, Jakab Sándor mandátumának lejártával a tagok egyhangúan Tőkés Lászlót választották a szervezet új elnökévé. (erdely.ma)