Szatmár Online - Hírek és Információk
FőoldalHelyiBelföldKülföld
Română
 

Partnerek

 

Tom Hanks gonosz lesz

08.12.07 14:03

Az Oscar-díjas színésznek a jelek szerint elege lett a jófiús szerepekből.

Van olyan, hogy a közönségnek lesz elege egy színészből, de az is előfordul, hogy az illető egy idő után önmagával kerül ellentmondásba. Tom Hanks például fantasztikus karriert épített fel Hollywoodban azzal, hogy mindig szimpatikus átlagembereket játszott, de úgy tűnik, most ő maga elégelte meg ezt az egyhangúságot – ami még mindig jobb, mintha a moziba járók, vagy a szakma unná meg.
Az Oscar-díjas színésznek ugyanis lassan elege van az általa kreált képből, és sok mindent megadna, hogy végre egy igazi, klasszikus gonoszt alakíthasson. Hanks már ki is nézte magának az ideális szerepet: Jágó karakterét az Othellóból.
„Vannak olyan Shakespeare-i gazfickók, akiket azonnal eljátszanék, ha adottak a megfelelő körülmények” – mondta Hanks.
A színész már megtette az első lépést az „elgonoszosodás” felé, hiszen új filmjében, az igaz történeten alapuló Charlie Wilson háborújában azt a texasi kongresszusi képviselőt játssza, aki annak idején titokban felfegyverezte a szovjetek ellen harcoló afgán mudzsahedeket – tettének ma is igen súlyos következményei vannak. A februárban a mozikba kerülő filmben két másik Oscar-díjas, Julia Roberts és Phillip Seymour Hoffman lesz Hanks partnere, adta hírül a UIP.(danubius.hu)

 

 

Hozzászólások (0)

Legyen Ön az első hozzászóló!

Új hozzászólás

Új hozzászólás

 
 
Programajánló

A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Tárulata bemutatja:

11.-én, pénteken 19 órakor – Légvár – Ady Endre bemutató bérlet...  [részletek]

A Nap Filmje

Reggeli a Plútón

21:50, Péntek (május 23.), m2

A film az 1970-es évektől követi nyomon Patrick Braden egy megnyerő,...  [részletek]

hosted by claus