Új románc a láthatáron: hírbe hozták egymással Kate Hudsont és Lance Armstrongot. Együtt töltötte a hétvégét Kate Hudson és Lance Armstrong. A színésznő és a hétszeres Tour de France győztes bicajost Austinban kapták lencsevégre: itt töltötték a péntek és a szombat estét.
Első alkalommal az Eddie V’s nevű, Armstrong által rendszeresen látogatott étteremben vacsoráztak. „Igen, pénteken tényleg itt jártak és együtt ettek” – nyilatkozta az étterem egyik alkalmazottja.A következő napon Hudson és Armstrong szintén étterembe mentek, ám ide már velük tartott a sportoló három gyermeke és néhány barátja.
„A gyerekekkel meg egy csomó emberrel jöttek be” – mondta egy itteni forrás. „Vacsorázni akartak – hamburgereket, sült krumplit meg ilyesmiket rendeltek.”Arra a kérdésre, hogy vajon a pár között van-e valami romantika, a következő válasz érkezett: „Úgy tűntek, mint akik nagyon jól érzik egymást.
”A teljes képhez hozzátartozik, hogy Hudson és Armstrong már csütörtökön is egy helyszínen voltak, Kid Rock New York-i koncertjének afterpartyján.A jelenleg a Bride Wars című filmen dolgozó színésznő a napokban jelentette be nyilvánosság előtt, hogy megint szakított Owen Wilsonnal – holott nemrég még eljegyzésről suttogtak. Armstrongot a közelmúltban Ashley Olsennel hozták hírbe.