Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) és Đorđe Čović, a Horvátok Demokratikus Közössége (DZH) elnökének mai közös sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a két fél között együttműködési megállapodás született. Az egy éve működő horvát párt elnöke elmondta: számára megtiszteltetés, hogy ilyen szoros kapcsolatba került az európai orientáltságú Magyar Koalícióval, és munkatársaival együtt mindent elkövet, hogy rászolgáljon arra a bizalomra, amelyet Pásztorék előlegeztek neki.
A DZH a választási kampány során köztársasági szinten támogatja a Magyar Koalíciót, illetve lép fel közösen az MK-val, tartományi szinten pedig a Vajdasági Szociáldemokrata Ligával (LSV), vagyis az Együtt Vajdaságért koalícióval szövetkezett. Ami a szabadkai önkormányzati választásokat illeti, a DZH az 55. és az 56. választási egységben támogatja a Magyar Koalíciót.
A két politikai szervezet ugyanakkor a választások utáni sikeres együttműködésre is számít. Pásztor István kiemelte, hogy ez a szövetség a Magyar Koalíció számára nem elsősorban a megszerzett mandátumok szempontjából fontos, ugyanis ezzel a lépéssel az MK bebizonyította, hogy nemcsak szűk nemzeti érdekekben gondolkozik, hanem teljesen nyitott a más nemzeti közösségekkel való együttműködésre. Ez tehát egyfajta pozitív üzenet a többi nemzetiség, sőt a többségi nemzet irányában is.
Ami a szóban forgó megállapodást illeti, Pásztor kiemelte, hogy a Magyar Koalíció és a DZH programja és irányelvei sok tekintetben hasonlítanak, hiszen mindkét fél kulcsfontosságúnak tekinti Szerbia európai integrációját, a kisebbségi és emberi jogokat és a polgári eszméket. Ez az együttműködési megállapodás nem az érdekeken, hanem az értékeken alapul, hangsúlyozta Pásztor.A VMSZ elnöke beszámolt a megkéselt fiú, Komjáti Attila állapotáról is.
Elmondása szerint a fiatalember valószínűleg napokon belül elhagyhatja a kórházat. A teljes felépülése mintegy négy hónapot vesz igénybe, és jók az esélyei, hogy megússza maradandó egészségügyi károsodás nélkül.Pásztor kiemelte: ez az eset nemcsak az áldozat, hanem az elkövető családjának is egyfajta tragédiát jelent. Ilyen értelemben megnyugtató Vojin Đorđević, a késelő Slobodan édesapjának megbánást tanúsító nyilatkozata.
A VMSZ elnöke ugyanakkor figyelmeztette a támadók családjait, ne próbáljanak nyomást gyakorolni az áldozat szüleire. Pásztor végezetül sikeresnek és gördülékenynek minősítette a Magyar Koalíció eddigi kampányát, mely derűlátásra ad okot a sok mindent eldöntő választások előtt. (erdely.ma)