Szatmár Online - Hírek és Információk
FőoldalHelyiBelföldKülföld
Română
 

Partnerek

 

Vasárnap lesz húsz éve, hogy megalakult a Fidesz

27.03.08 10:17

Március 30-án lesz húsz éve, hogy megalakult a Fidesz, a kerek évforduló alkalmából szombaton a Polgári Magyarországért alapítvány fogadást tart, vasárnap pedig hagyományosan a Bibó Kollégiumban ünnepelnek az alapítók. Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője az MTI-nek elmondta: szombaton ülést tart a Fidesz országos választmánya, amelyen elfogadják a Fidesz tavaly decemberben bemutatott Erős Magyarország című alapprogramját.

A választmányi ülésen Orbán Viktor pártelnök és Navracsics Tibor frakcióvezető mond beszédet - tette hozzá a szóvivő. Szombaton este a Fidesz pártalapítványa, a Polgári Magyarországért Alapítvány tart ünnepi fogadást, ahol átadják a Fiatalok a Polgári Magyarországért Díjat. Itt Kövér László választmányi elnök és Balog Zoltán, az alapítvány kuratóriumi elnöke mond köszöntőt. Szijjártó arról is beszámolt, hogy vasárnap tartják a már hagyományos ünneplést a Bibó Kollégiumban, ahol szintén Kövér László mond beszédet.  

A Fideszt 1988. március 30-án Budapesten, a Bibó István Szakkollégiumban 37 egyetemi és főiskolai hallgató, fiatal értelmiségi alapította meg. Még ez év novemberében megtartották a szervezet első kongresszusát, amelyen a Fidesz-tagok felső korhatárát 35 évben határozták meg. Ezt a korhatárt 1993-ban a párt debreceni kongresszusán törölték el. 1995-ben arról döntöttek, hogy a párt neve Fidesz - Magyar Polgári Párt legyen, majd 2003-ban Fidesz - Magyar Polgári Szövetségre változott a név. Tavaly a Fidesz konferenciával ünnepelte 19. születésnapját, a megelőző években hagyományosan a Bibó-kollégiumban ünnepeltek. (mti.hu)

 

Hozzászólások (0)

Legyen Ön az első hozzászóló!

Új hozzászólás

Új hozzászólás

 
 
Programajánló

A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Tárulata bemutatja:

11.-én, pénteken 19 órakor – Légvár – Ady Endre bemutató bérlet...  [részletek]

A Nap Filmje

Reggeli a Plútón

21:50, Péntek (május 23.), m2

A film az 1970-es évektől követi nyomon Patrick Braden egy megnyerő,...  [részletek]

hosted by claus