Kis motor nagy, nehéz autóban. Elsőre nem tűnik nyerő párosításnak. Nem fogyaszt sokkal kevesebbet, és a hajónyi acéltesten hülyén is néz ki hátul a 2.0D felirat. Akkor miért is jó ez nekünk?
Kis szív
Óriási A Fordtól érkező 2,0 literes dízel nem újdonság a Volvo háza táján, kisebb modellekben már megismerhettük, de ekkora autóban ezidáig nem nagyon futhattunk vele össze. A 136 lóerős turbódízelnek szép feladat az 1700 kilogrammos kasztni mozgatása, de ha el tudjuk felejteni az autók marketingdumájának szinte kötelező részét, a "dinamikus vezetési élményt" és mindössze A-ból B-be szeretnénk sok pakkal, a lehető legnagyobb biztonságban, nem túl vészes fogyasztással eljutni, akkor ez a motor is jó választás lehet.Váltani ugyan elég sokat kell és a motor is igényli a pörgetést, de vidáman el lehet éldegélni 136 lóerővel is. Azonban nem jó hír, hogy az ötven lóerővel és egy plusz hengerrel gazdagabb D5-ös fogyasztása csak elhanyagolható mértékben nagyobb.
Páncélos
Szigorú Állítólag a karosszériások két márkától tartanak, mint ördög a tömjénfüsttől. Az egyik ezek közül a Volvo. A derék munkásokat a svéd acél kergeti az őrületbe, ugyanis a Volvo nem papírvékony fémfóliát illeszt a mélyben lapuló brutális merevítőkre, hanem a burkolatot is rendes anyagból készíti. Masszív anyaggal meg ugye köztudottan több a macera.
Nyugalom ketteske!
Épp ezért Volvóban ülni mindig jó. Jó becsapni a bő arasznyi vastagra hizlalt ajtót, és az érezhetően gondosan megtervezett kezelőszervek használata is élményszámba megy, még a belső fény kapcsolói is olyanok, mintha száz éves szolgálatra születtek volna, bár nem fogunk őrülten rajongani egyetlen apró részletért sem. Úgy látszik itt az is cél volt, nehogy valami elvonja a figyelmet a vezetésről. Sőt a V70-es észre is veszi, ha nem figyelünk. (vezess.hu)
